Citrom

A citrom az egyetlen olyan gyümölcs, amely télen is és nyáron is folyamatosan megtalálható a zöldséges boltokban, ezért is kellene jótékony hatásait jobban kihasználnunk

Citrom az egészségnek

A citrom magas rost- és savtartalmának köszönhetően serkenti az emésztést, és erősíti a gyomorfalat, így hosszútávon segít a fekélyes betegségek, illetve a gyomorrák kialakulásának megelőzésében.

A gyerekek számára a citrom egy jó serkentőszer. Rendszeres fogyasztásával javul az állóképesség és nő az étvágy.

Bioflavon-tartalma vértisztító hatású, és a benne lévő rutén regenerálja is a véredényeket.(A vesében is.) De nem csak a gyümölcs húsa, hanem a héja is nagyon egészséges. Többek között a lereszelt héja fűszerként funkcionál. Azt azonban nem árt tudni, hogy a hazánkban kapható citromokat éretlenül szüretelik le, és helyileg érlelik mesterséges permetekkel, így hatóanyagai lényegesebben gyengébbek, mint a napon érlelt citromnak. Remekül alkalmazható bélféreghajtóként, valamint puffadásgátló is. A kiadós evés utáni egy evőkanál citromlé azonnal könnyít a gyomron, és gyorsítja az emésztést. A citromlé fokozza a nyálelválasztást, csillapítja a szomjúságot, mivel oldja és eltávolítja a szervetlen sókat. A citromsav természetes savként kettős hatást fejt ki a szervezetben: mintegy szabályozza azt. A feleslegesen bekerült ásványi anyagokat, sókat, bomlástermékeket oldja, kivételes újjáépítő tulajdonságánál fogva azonban pótolja a hiányzó szerves sókat, valamint segít azokat a szervezethez kötni. A citromnak ezenkívül magas a C-vitamin tartalma, ezért erősíti az immunrendszert, fokozza a vírusellenes interferon-termelést,.

http://www.google.hu/url?source=imglanding&ct=img&q=http://idata.over-blog.com/5/28/45/73/limones.gif&sa=X&ei=ZVWhUI_QMaTh4QSosIDoDw&ved=0CAkQ8wc&usg=AFQjCNEACBV4wU7RqLSACMc8HtV2mR7aUg

 

Torokfájásra:

- csavarjuk ki egy friss citrom levét, forraljuk fel majd ízesítsük 2 kávéskanál mézzel. Lassan kortyolgassa el a gyermek (íze kellemes), rövid időn belül megszűnik a torokfájása.

Többek érdeklődésére hivatkozva tájékoztatom a tisztelt szülőket, hogy a gyermekkörzetek megvál-toztatásától függetlenül, a szabad orvosválasztás értelmében, to- vábbra is szeretettel fogadom a korábban a körzetembe tartozó Királydombról és Kurjancsról érkező gyermekeket.