Gyógyszerek okozta vesekárosodások
A gyógyszerek vesekárosító hatása lassan, szinte feltűnés nélkül alakul ki, ezért tanácsos sokkal óvatosabbnak lenni az öngyógyszerezésben,, de különösen gyermekeink gyógyszerezésében.
Naponta hallom például a szülők beszámolóját a –leggyakrabban-fölöslegesen adott lázcsillapítókról, melyek legnépszerűbbje manapság egy vesebarátnak semmiképpen nem nevezhető nem szteroid gyulladáscsökkentő.
A veseműködési zavarokban, a veseelégtelenség különböző stádiumaiban kezelt betegek, illetve a vesekárosodás kockázatát jelentő egyéb betegségekben (cukorbetegség, magasvérnyomás betegség) kezelt páciensek esetében természetes, hogy a kezelőorvosok úgy válogatnak a rendelkezésre álló gyógyszerek között, vagy szabják meg azok adagolását, hogy azok a vesét érintő nem kívánt hatásait kiküszöböljék.
Ma már köztudott, hogy számos gyógyszercsoport, illetve hatóanyag - különböző bonyolult mechanizmusok révén hatással – negatív hatással - van a vese működésére. Ez nem minden esetben jelenti azt, hogy használatukat kerülni kell, ebben a beteg állapotának ismeretében a szakorvos hivatott dönteni: rövidtávon (némely nem szteroid gyulladásgátló, fájdalomcsillapító, sőt paradox módon az alapbetegség kezelésében szerepet játszó szerek,) valamint a megfelelő dózis meghatározása és megfelelő kontroll mellett biztonsággal használhatók, szedésük elhagyása után ezen negatív hatások elmúlnak, a vese működése rendeződik.
A gyógyszerválaszték szélesedése, a recept nélkül hozzáférhető orvosságok nagy száma, a gyógyszernek nem minősülő, természetgyógyászatinak titulált és igen divatos készítmények arzenálja, és az öngyógyszerezés elterjedtségének növekedése ennek hátrányos következményeivel is szembesítették a szakorvosokat. A recept nélkül kapható orvosságok nagy száma a gyógyszerfogyasztókban kialakította azt a téves vélekedést is, hogy az ilyen szerek „nem komolyak”, nagy bajt nem csinálhatunk velük, nem árthatunk magunknak.
A diagnosztikai lehetőségek technikai fejlődése és elérhetőségük mára jónéhány területen, így a vesebetegségekén is megmutatta: nincs ez így. Hazai pontos adatok híján, ám külföldi szakirodalmi publikációk nyomán feltételezhető volt, hogy az ott érvényes megállapítások, például a gyógyszerek okozta vesekárosodások előfordulása, gyakoriságuk emelkedése Magyarországon is létező jelenség lehet.
A Magyar Nephrológiai Társaság égisze alatt 1994 -1997 között futó, a pécsi egyetemhez kötődő országos, reprezentatív felmérésből kiderült, hogy az egészségügyi ellátásból következő, (iatrogen eredetű) pl. gyógyszermellékhatások, diagnosztikai anyagok, gyógynövény alapú szerek okozta vesekárosodások előfordulása növekszik, ezen belül a fájdalomcsillapítók okozta vesekárosodások (analgetikum nephropátia) jóval gyakoribbak, mint azt korábban gondolták.
A kérdőíves felmérés és ultrahangos és kontrasztanyag nélküli CT-vizsgálatok eredménye szerint a vizsgált időszakban ismeretlen diagnózissal újonnan dialízisbe kerülő betegek 14,8 százaléka volt analgetikum nephropátiás, zömmel hosszú távon, jellemzően fejfájásra szedett phenacetin hatóanyagú gyógyszerek miatt. Többek között a vizsgálat érdeme volt, hogy abban az időszakban részlegesen vagy teljesen kivontak a forgalomból ilyen készítményeket, illetve recepthez kötötték az alkalmazásukat. Számtalan orvosképzés-továbbképzés indult azon szakorvosok és családorvosok körében, akik a fájdalomterápiákban, illetve a kivizsgálásokban jellemzően részt vesznek, Pl. reumatológusok, neurológusok radiológusok.
Becslések szerint körülbelül 3 kilogramm gyógyszer beszedése után (ez azért évekig eltart) alakulhat ki az analgetikus nefropátia, melynél a gyógyszerek először a vese velőállományát, majd a kéregállományt teszik tönkre. A betegség szempontjából a legveszélyesebbek az úgynevezett nem szteroid gyulladásgátlók, melyek érszűkítő hatásúak. Azok vannak különösen veszélyben, akik vízhajtót is szednek rendszeresen, vagy súlyos májzsugorodásban, esetleg szívelégtelenségben szenvednek. Különös odafigyelést igényelnek a rendszeresen fájdalomcsillapítót szedő idősek, az érelmeszesedésben szenvedők.
Bár a gyógyszerválaszték (és a reklámok irányította divatok) folyamatosan változnak, tény, hogy sokféle gyógyszert szedünk, az előírástól eltérő adagolásban, a megengedettnél jóval hosszabb ideig, orvosi kontroll nélkül. Mivel a veseelégtelenség lassan és panaszok nélkül kifejlődő betegség és a gyógyszerek vesekárosító hatása is lassan, szinte feltűnés nélkül alakul ki, ezért tanácsos sokkal óvatosabbnak lenni az öngyógyszerezésben:
Ne használjon rendszeresen vény nélküli gyógyszereket és évente ellenőriztesse Ön és gyermeke veseműködését!