Teendők a mentő megérkezéséig

Első intézkedés


Alapszabály, hogy a sérültet nem szabad mozgatni, illetve csak a feltétlenül szükséges mértékben. Ám ha veszélyzónában (például egy forgalmas út közepén) találunk rá, ki kell hoznunk onnan. Erre a Rautek-féle műfogást alkalmazhatjuk:

  • Álljunk szorosan az illető mögé.
  • Két kézzel fogjuk át a válla alatt úgy, hogy a nyakát és a fejét is meg tudjuk támasztani
  • Lendülettel helyezzük a sérültet ülő helyzetbe, és támasszuk meg mindkét térdünkkel.
  • Fogjuk át a hóna alatt, egyik alkarját fordítsuk kicsit keresztbe a mellkasánál, és fogjunk rá mindkét kezünkkel.
  • Könnyedén támasszuk meg a térde alatt, és lendülettel húzzuk a combunkra.
  • Óvatosan induljunk el hátrafelé, és fektessük a beteget biztos helyre, ha lehet, egy takaróra.

Többek érdeklődésére hivatkozva tájékoztatom a tisztelt szülőket, hogy a gyermekkörzetek megvál-toztatásától függetlenül, a szabad orvosválasztás értelmében, to- vábbra is szeretettel fogadom a korábban a körzetembe tartozó Királydombról és Kurjancsról érkező gyermekeket.